Hát az a hétvége nem teljesen sikerült úgy mint ahogy én azt terveztem, de így sokkal jobban sültek el a dolgok. Az illető már nem tud érdekelni, mint pasi.

Találtam valakit aki sokkal jobban megfogott. Na mind1! ez hosszabb! Annyi a lényeg h kb 2 hete egy majdnem 20 éves magyar srácnak a zenéjére nagyon rákattantam. Kedvenc magyar előadómmá vált. Aztán Ví barátnőmmel megkérdeztettem h nem-e tud egy nagy felbontású képet küldeni, mert plakátot szeretnék csináltatni róla magamnak.  Ő akkor még nem is vágta, hogy kivagyok. Aztán mivel máshogy nem tudtam vele felvenni a kapcsolatot a zenészprofilján kezdtem lájkolgatni. És mivel ő ezt látta megnézte, hogy én mégis ki a fene vagyok. Miután látta h minden 2. bejegyzés róla szól bejelölt ismerősnek amin én eléggé meglepődtem. Meg is kérdeztem mivel érdemeltem ki, hogy ismerősnek jelölt és azt kaptam válasznak h azért, hogy elsőként értesüljek a dolgokról. Nagyon boldog voltam el sem tudom mondani mennyire. Aztán hosszú-hosszú kommentezés után megadta az msn címét is amivel akkor abban a pillanatban nem értem semmit ugyanis csak telóról tudtam facebookozni is. Ezért felajánlottam, hogy mi lenne ha face-n üzizgetnénk... beleegyezett és még így beszélgettünk jópár órát aminek az lett a vége, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak és másnap mindenképpen írjak. Hát ő előbb írt nekem. Aztán válaszoltam neki jól megkésve :P ő elindult próbára én pedig elindultam Hévízről haza... haza is értem a busszal, bár elég érdekes egy út volt... Még váltottunk kb 2 üzenetet facebookon és onnantól órákig tartó msnezés vette kezdetét... valamivel éjfél előtt ki lett jelentve, hogy együtt vagyunk. Mindenkiből nagy örömet váltott ki h végre van egy párom. Csak senki nem tudta, hogy ő milyen. Én sem nagyon még, de azért már a semminél többet tudtam. Most péntek hajnal van, már fél6 is elmúlt... Vasárnap jöttünk össze és azóta minden nappal egyre jobban szeretem, egyre jobban hiányzik, és egyre jobban akarom. Mindennap rengeteget beszélünk... kb felkelünk és onnantól fogva amíg le nem fekszünk beszélünk. Ő a mindenem... semmi pénzért, a világ összes kincséért sem adnám fel ezt amit tőle kaptam, amit ő nyújt nekem. Ezt a mérhetetlen szeretet... Már nagyon várjuk mind a ketten a találkozást. Reméljük minél hamarabb összejön. Ennyire soha sem szerettem senkit. Ő az első akiért tényleg tiszta szívemből oda vagyok... Vagyis szerelmes vagyok! Nem... nem jó megfogalmazás... ez több annál...  erre nincs emberi szó... talán azért is nincs, mert ezt az érzelmet úgy találták ki, hogy ne lehessen róla beszélni csak éreztetni a másikkal... Mert kell valami titok is az embernek. Minden ember máshogy él meg dolgokat... Ezért kell a titok... Ő az első akinél, ha elkezdek egy mondatot ő befejezi. Annyi minden szépet mond nekem és olyan figyelmesen viselkedik velem amit sok mai srác figyelembe vehetne! Ilyen rendes, aranyos, kedves, figyelmes csendes őrülttel sosem volt dolgom. De én élvezem. Mert ő az a nagy Ő, és ezt érzem. És tényleg senki mást nem akarok már :) Csak vele lenni és élvezni az életet mindenféle párkapcsolati probléma nélkül. Ezzel azt szeretném mondani, hogy kibaszottul utálnám, ha valaki belekeverne...

Ha én őt elveszítem azt nem bírom ki! Összetörik a lelkivilágom... Nagyon félek attól, hogy teljesen mást vár tőlem mint amilyen vagyok. Szóval, hogy nem olyannak képzel el amilyen vagyok... Az már pedig nagyon fájna, mert:
1. ő becsapva érezné magát
2. én meg rosszul érezném magam attól h nem direkt de camba és mikrofonba mást mutattam. Egyébként ott is ugyanolyan vagyok camon is meg élőben is. Azt hiszem. Minden esetre soha többé, senki mást nem akarok <3

Hát nem is tudom mit mondhatnék. Semmi újdonsággal nem tudok igazából. Azóta túltettem magamat azon az illetőn, sőt más valakin is. Most majdnemhogy teljes lelki nyugalom van bennem, de már megint ott van az a fránya "többet érzek mint barátság" szitu. Nem fogom kiírni a nevet. Mert nem tudom elfogja-e olvasni amit ide körmölök. Mostanában eléggé úgy érzem elhanyagolnak a barátaim. De most már kezdem magamat feltalálni egyedül is. Ha senkit nem érdeklek akkor vagy alszok, vagy TV-zek vagy tesómmal ökörködök... Most ez a hónapom elég húzós lesz. 13-án utazok Pestre, 18-án este jövök haza, 19-én itthon vagyok és 20-án délután már megint utazok. És majd csak 22-én jövök haza. Nem lesz túl sok időm pihengetni. Ma elég gyorsan elment a gyakorlat is, csak már megint sok volt a krumpli. Megpucoltuk őket 4-en aztán rendet raktunk. Kajoltunk és go haza. 3 helyett már fél2kor ellettünk engedve. Olyan gyorsan végeztünk. Kb fél1kor mentünk be a konyhára. Lehet, hogy valaki még nem tudja, de hamarosan itt van a költözésem ideje. Kb 1 hónap és eltűnök... Ritkán még jönni fogok Sopronba, de amúgy nagyon tervezem h eltűnök. Havi egyszer mindenképpen jövök. Utána meg ahogy engedi a pénztárcám. Sokan kérdezik, hogy nem e fogom megbánni, nem e fog hiányozni meg minden. Meg h jól meggondoltam e. Hát ezúton közlöm mindenkivel h igen jól meggondoltam és elakarok innen húzni! És kérek mindenkit h meg se próbálja megakadályozni mert úgysem fog menni. Köszönöm

 Most végre lesz pár nap nyugalmam. a mai nap már így is kész felüdülés volt. Suliban 2 szünetben le mentem cigizni volt osztálytársammal és suli után elhívott kajolni. Mind a ketten tele zabáltuk magunkat és kb gurulva kimentünk egy cigire ami után elindultunk. Útközben taliztunk Krisszel kicsit dumáltunk vele és mentünk tovább. Benéztünk egy katonás boltba, dumáltunk meg minden. Aztán vett cigit meg kaptam egy nyalókát amit éppen most végzek ki :P kaptam még tőle cigit, meg dumáltunk és most hazaértem. Pakolászok meg készülődök. 4 nap üresség és nyugalom. Már alig várom... holnap suli után eltűnök és majd csak jövőhét közepén térek vissza :D Rohadt jó lesz. Gyáá^.^

 Nem tudom ti már voltatok e úgy h valamit eldöntöttetek egy érzelmetekkel kapcsolatban és az úgy is lett. Én igen. És most is ez lesz. Innentől fogva leszarom ezt az egész szarkeverést, élek tovább boldogan és nem érdekel, hogy ki mit mond. Leszarom a szarkeverőket is. Az illetőt is aki miatt oda voltam. AZ EGÉSZET!!! na most kezdek boldog lenni:D

LE VAGYTOK FOSVAAAA

 Ha lenne választásom akkor talán én az érzelem mentességet választanám. De sajnos ilyen nincs. Nincs, olyan, hogy valaki érzelem mentes. Hiába állítja azt magáról. Én is próbáltam az lenni, de a lehetetlent nehéz megcsinálni. Mondhatni lehetetlen...

Jobb lenne ezt most nem érezni. A hiányát annak ami bennem volt. Nem gyűlöltem. Sosem fogom tudni igazán gyűlölni. De fáj. Már lényegtelen. 

Ha most elképzeljük, hogy az élet kis gyöngyökből áll; tegyük fel 100-ból akkor én most 90-95db-ot veszítettem el. Előttem lehúzták a vörösfüggönyt. Elmém most kissé elborult és félek, súlyosabb következményei is lehetnek. Sajnálom. Én próbálok jobban lenni, elviselni a fájdalmat, de ez már tényleg túl sok. Ezt már nem lehet csak úgy eltűrni, kibírni, lenyelni. Azt hiszem most a mazochista, lelkifájdalom után áhítozó boldog lányból egy depresszív jellem lett. 

Kidurrantották a bizonyos rózsaszín bubimat amiben csücsültem. Én ettől féltem. Hogy nem leszek önmagam. Sosem leszek már, olyan újra, mint voltam. Nem tér belém vissza újra az öröm és a jókedv ami általános iskolában volt rám jellemző. Olyan újra sosem leszek. 

Múltkori párbeszéd a konyhán:
Sógornőm: úgy érzem kezdek felnőni. Felnőtt lenni. (28 éves)
Én:Hát lehet, hogy itt az ideje. én úgy maradtam volna még gyerek.
Sógornőm: Neked fele annyi időkellett, hogy felnőjj. És ez nem jó.
Én: ha nem hal meg apu is akkor talán még mindig gyerek lehetnék.
Sógornőm: Lehet De te tapasztaltabban indulsz neki a "nagybetűs ÉLETNEK"!
Én: Lehet. nem tudom. De az biztos, hogy én sosem leszek tragikus felnőtt, mint anyád...

Nagy nevetés...

 Vallomás

 "Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány
  De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány..."

Hát efelett a szemétdomb felett nem ragyog fel semmi... nem, hogy szivárvány, de még csak a nap sem. Itt mindig esőfelhők gyülekeznek... Ma elveszítettem valamit ami fontos volt nekem. De mit tudok tenni. Semmit. Kezdek rájönni h minden próbálkozásom sikertelen... ezt a bejegyzést most nem is kívánom folytatni. bocsánat...

 Csak ülök az ágyam szélén és nézek ki ebből a fejnek nevezett szerkezetből amire rossz rendszert telepített a rendszergazda. Talán nem ez a legjobb megfogalmazás, de azt hiszem az operációs rendszerem kezd behalni. Ami nálam azt jelenti, hogy eluralkodott rajtam a káosz. Adatok jönnek, mennek; a vírusokat gyűjtöm magamba és kiírtom az operációs fájlokat a gyökerüktől.

Tudom ez nagyon kocka duma, de nem vagyok az. Nem szeretem a kockákat, mert nem tudják milyen igazából élni az életet és nem pixelhalmazokba merülni. Talán arra amit most érzek nincs is igazán szó. Próbáltam kitörölni, azt hittem sikerült.... De bassza meg az isten az én fajtámat, hogy csak az kellett h a szemebe nézzen és máris minden eszembe jutott ami volt, ami van ami lesz... De inkább ami volt. Kattogtam egész este. Próbáltam jó kevű lenni, nem érezni. De a fene egye meg, hogy ő az egyetlen akinél ez nem megy. Bár tudnám miért... Bár igaz 8 hónap sok idő. Most azt érzem, hogy gyűlölöm ezért a 8 hónapért. Pedig sajnos nem. Csak próbálom gyűlölni. Ez csak egy maszk. Aki ismer tudja jól miét szívtam egymás után a cigiket, miért ittam egymás után a söröket, miért bőgtem, miért maradtam fenn sokáig a wc-ben, miért tettem úgy mint aki nem veszi észre. Pedig nagyon is. Nagyon is észre vettem... talán rajta kívül mást nem is. Látni akartam mit csinál; hogy kínozzam magam. Sokan nem értik, de én tudom, hogy ha nem tenném még rosszabb lenne. Bár ez nem sok embernek segít, de remélem nekem igen. Méghozzá abban, hogy végre elfelejtsem és ne érdekeljen. Csak a baj az h kb. fél éve próbálom ezt. Tehetek én arról, hogy nem megy? Szerintem nem. 

"Mondd, mit tegyek, hogy érezd,

Ha kell meghalnék te érted..."

 Most, hogy így 2. napja nosztalgiázgatok visszajöttek a régi szép emlékek és a régi életérzés... Amikor nem kellett semmivel sem foglalkozni. Azaz kellett volna csak én nem tettem... Akkor olyan gondtalanul éltem... Egyre inkább úgy érzem, hogy szeretném visszakapni azt az életemet csak az a baj vele, hogy tuti megint tönkretenném magamat. Azt meg lehet, hogy nem kéne. Amikor még punk voltam akkor is voltak szar dolgok, de ami most megy az valami brutális. Kihalt már a punk ebben a városban. Nagyon kevés az igazi punk. Emlékszem mikor még az utcákon dekkoltunk, átbeszéltük az egész délutánt és ittunk... Az ivás nem is olyan fontos, de akkor még voltak barátaim. Volt kivel beszélgetnem. Ha nem is barátok voltak, de egy olyan társaság akikkel bármikor tudtam találkozni. Egy állandó összeszokott társaság. Nem voltunk példaképek, nem voltunk mintagyerekek, de kitartottunk az elveink és felfogásaink mellett. Érdekes. Most nem tudom visszaakarom e kapni azt az énemet. Úgy igenis meg nemis. 

Hát ismét adok életjelet magamról. Ez a bejegyzés nem, lesz olyan rendezett és átgondolt mint az eddigiek voltak. Csak kis gondolat foszlányokból összeállt valami amiről úgy gondoltam le kell írnom. 

Úgy érzem, mintha valaki szteppelne a lelkemen. Úgy tiporja rúgdossa ahogy nem szégyenli, de nem jön rá az a valaki, hogy elég mazochista vagyok és amit érzek az csak puszta öröm, boldogság, élvezet. Mintha csiklandozná a lelkemet. De az a valaki bántani akarna csak éppen nem jön neki össze. Én sem tudom ki az a valaki. Most már ezért cserében, hogy ezt teszi velem kialakult a rózsaszín buborék ami akkor szokott amikor az ember felettébb boldog és amitől az ember elvakul. Félek nehogy valaki kidurrantsa ezt a rózsaszín buborékot. Csak üldögélek a rózsaszín buborékomban, repkedek és befogom a szemem. Nem akarom látni a valóságot. Az túl fájdalmas. Én szerencsére drogok nélkül megtudom élni mindezt... Nem akarom látni a fájdalmat inkább a saját világomba zárkózok ahol minden édes és puha... És nem fáj semmi. És most tényleg nem. Pedig te, olvasó aki nem ismersz (ha nem ismersz) ezt hinnéd. És most is azt hiszed, hogy csak tagadom. Pedig furcsa, hogy most éppen ettől érzem jól magam. Nem csak neked hanem nekem is. Most éppen ebben tudok kiteljesedni. 2éve kezdődött el egy nagyon komoly kapcsolatom aminek lassan 1 éve lesz h vége. Azóta nem tudtam elérni ezt. Pedig szerettem volna. Lehet, hogy külsőre nem tűnök ilyen elborultnak de ne a csomagolás alapján ítélj... Soha ne a csomagolás alapján...

 Eljött egy újabb nap amikor ismét magányosan töltöm az estém. Jó volt ez a pár nap csak kevés. Kevés ahhoz, hogy mindent megbeszéljünk. Pedig, olyan sok mindent akartam még mondani. 

 Néha tudom mit akarok, néha nem. Néha nagyon akarom, néha nem. Néha fáj, néha nevetek. Nem akartam szeretni. A szerelem csíráját is kiakartam irtani magamból. De nem megy. Nem akarok rá gondolni. Feledni akarok minden percet  amit úgy töltöttünk együtt mintha szeretnénk egymást. Nincs értelme várnom. Bár 8 hónap alatt, sokszor éreztem ezt, sokszor adtam fel, de valami a szívem mélyén mindig hajtott előre. Talán érdemes, talán nem. Nem tudom.

Szeretnék ott lenni, de mégsem.. Nem érzem jól magam velük. Nincsenek barátok és minden eltöltött perc kínszenvedés. Menni akarok. Mindegy hová. Miért nem lehet? Kevés vagyok és nem idevaló. Nem is akarok idevaló lenni. Másvilág... Nem akarok abba a világba csöppenni. Elég nekem a sajátom is. Az is elég nehéz most nekem. De kibírom, túlélem. Mert én ilyen vagyok

Ha valaki ezt olvassa akkor azt gondolja magában: " a hülye gyerek panaszkodik... világfájdalom; na menj felvagdosni az ereidet...". Pedig nem. Távolról szánalmasnak tűnhetek, pedig csak arra vágyok, hogy valaki szívből szeressen. De, ha nem mostanában találom meg az illetőt akkor sem leszek rosszul. Maximum több időm, lesz kiélni magam ami nem feltétlenül rossz. Saját, új életet akarok kezdeni. Elköltözni és élni a saját életem. Bár ez még sajnos lehetetlen. De, ha eltudok onnan menni, magántanuló lenni máshol és találok munkát akkor talán menni fog. De ez csak azután valósítható meg, hogy elmúltam 18. A saját lábamra akarok állni.

Sokan nem nézik jó szemmel azt ahogyan most élek. Hogy egész nap nem megyek sehová, de a hétvégét végig bulizom. Nem értenek. Sokan hiszik azt, hogy nem tudok szórakozni, betokosodott, otthonülő hülye gyerek vagyok. Pedig csak azt csinálom amit egy normális felnőtt ember. Délelőtt suli a meló helyett, délután házimunka és pihenés, este alvás. Hétvége délelőtt pihenés, főzés, délután házimunka, este party. Hajnalban haza esek, alszok. Nem akarok mást az élettől csak azt, hogy ezt egy, olyan lakásban csinálhassam ahol egyedül élek vagy azzal akit igazán szeretek, aki igazán szeret.