Hát ismét adok életjelet magamról. Ez a bejegyzés nem, lesz olyan rendezett és átgondolt mint az eddigiek voltak. Csak kis gondolat foszlányokból összeállt valami amiről úgy gondoltam le kell írnom. 

Úgy érzem, mintha valaki szteppelne a lelkemen. Úgy tiporja rúgdossa ahogy nem szégyenli, de nem jön rá az a valaki, hogy elég mazochista vagyok és amit érzek az csak puszta öröm, boldogság, élvezet. Mintha csiklandozná a lelkemet. De az a valaki bántani akarna csak éppen nem jön neki össze. Én sem tudom ki az a valaki. Most már ezért cserében, hogy ezt teszi velem kialakult a rózsaszín buborék ami akkor szokott amikor az ember felettébb boldog és amitől az ember elvakul. Félek nehogy valaki kidurrantsa ezt a rózsaszín buborékot. Csak üldögélek a rózsaszín buborékomban, repkedek és befogom a szemem. Nem akarom látni a valóságot. Az túl fájdalmas. Én szerencsére drogok nélkül megtudom élni mindezt... Nem akarom látni a fájdalmat inkább a saját világomba zárkózok ahol minden édes és puha... És nem fáj semmi. És most tényleg nem. Pedig te, olvasó aki nem ismersz (ha nem ismersz) ezt hinnéd. És most is azt hiszed, hogy csak tagadom. Pedig furcsa, hogy most éppen ettől érzem jól magam. Nem csak neked hanem nekem is. Most éppen ebben tudok kiteljesedni. 2éve kezdődött el egy nagyon komoly kapcsolatom aminek lassan 1 éve lesz h vége. Azóta nem tudtam elérni ezt. Pedig szerettem volna. Lehet, hogy külsőre nem tűnök ilyen elborultnak de ne a csomagolás alapján ítélj... Soha ne a csomagolás alapján...